Az idő megy, fél 6-kor jön egy motoros; megtudjuk, h akkora a vízfolyás előttünk, h nem tudunk továbbmenni. Tolatás vissza a „főútra”! Sietünk, mert egy beszakadt áteresz miatt lezárták azt is. Mire odaérünk, az áteresz összehorpadt régi csövét  (ami kb 1 m átmérőjű) már kiásták, cserélték, kamionok hordják az agyagos követ tömítésnek. 1.5 óra várakozás… Végre átengednek az "új" hídon. Tovább haladunk ismét. Egy újabb szakasz a hegyek között, ahol 1 órára lezárják előttünk az utat javítás miatt . Sétálunk egy órát, át az építkezésen. Egy élelmes süketnéma néni szép mosollyal, azonnal colát és chips-et árul a tanyája előtt. Veszünk, fényképezünk. Egy óra múlva utolér a két dzsipünk. Továbbmegyünk. Forgalom alig. A sofőr fékez, egy áteresz itt is kisodródott. A két sáv helyett csak egy, jobbról alámosott homorú mélység, balról a kimosott óriási vas-cső és félautónyi kövek a 15 m-es mélységben. A víz őrülten tombol alul. A szűk hely – a terepjáró kerekétől 10-10 cm-re – széle berepedve, nagyon kétesélyes a helyzetünk. Kiszállunk, gyalog átfutunk; a kocsik óvatosan utánunk, de a második után a föld repedése jó pár cm-ert csúszik. – Megúsztuk. -  Délben nincs időnk megállni enni, mert szóltak, h feljebb 1 órányira 2-kor lerobbantják a megcsúszott földet, 6-ig le lesz zárva az út. A sebtében megvett csirkét a zötykölődő kocsiban vagyunk kénytelenek megenni. A sofőr nyomja a pedált keményen, előzget, de a helyen épp előttünk teszik le az útzárat…! Elakadtunk megint, már 12 órája La Paz-ban kellene lennünk.

Jó a rosszban, h a vizes sátrakat a sziklákra fektetve szárítgatjuk, míg várakozunk. Visszavinni úgysem tudjuk, mert a kölcsönzős estig bezár. Rico útlevele pedig ott maradt zálogban a sátrakért. 6-kor „repülő-rajttal” indul a közben összeverődött indián buszos, teher és személyautók hada. A sofőr is ideges, de tépünk ahogy lehet. Cigizni nincs idő, mindenki hulla-fáradtan ül a rossz úton ugráló kocsiban, sötét „Death Road”! Végre elérjük az aszfaltos utat, hajrá. 4600 m-es hágónál haladunk, ismét ájuldozok… nemsokára a város alattunk, csodás a katlan: az esti fényektől kivilágított La Paz látványa csodaszép! Késő este 11 tájban érkezünk meg az emberektől nyüzsgő, hektikus kavalkádba. A dzsip-ből alig tudunk kimászni a fáradtságtól... Gyors vacsora a hotelben (Rosario), zuhany  és kimerülten zuhanunk – végre ááágyba! 33 óra „utazás” a sáros "death road"-on;  500 km-en, borzasztó élmény!